Gyönyörű hajnal volt. Igazából magamtól is pont 6.15-kor keltem volna, de úgy, hogy egyesületünk elnökéhez kellett menni ránézésre egy hektoliter folyadékot cipelni, hát, úgy a hajnali ébredés gyönyörteljes pillanata ha lehet, egy fokkal még szebbé vált.

Még gyorsan elvégeztem az utolsó simításokat, nyomtattam egy rövid leírást a program céljáról (tudniillik az Age of Hope Gyermekvédelmi alapítványnak szerveztünk gyűjtést, az ELTE Instruktori Köre által szervezet italPULT esemény mintegy kiterjesztéseként), majd miután ez megvolt, útnak indultam. Út közben beugrottam Benjaminhoz, a KÜMA elnökéhez, hogy tőle teljes hadifelszereléssel (italokkal, poharakkal, sütikkel) meginduljunk az egyetem felé.

A programot néhány hete lejelentettük a Students' Unionnél (leegyszerűsítve a helyi HÖK), majd -- bár kissé késve -- de az adott hét elején pedig ismét bejelentkeztünk, hogy pontosítsuk az időpontot. Csütörtök 11-es kezdés. Miután a csomagok bevitele körül kisebb komplikációk adódtak, ezért már reggel 9 körül ott voltunk. A terv szerint a szabadidőszervező SU alelnök egy emailben jelzett volna vissza azzal kapcsolatban, hogy melyik padot kapjuk meg aznapra. Ez nem történt meg, de előtte jelezte, hogy valószínűleg az egyes számú lesz a miénk, így -- ekkor egymagamban -- elkezdtem kipakolni az italokat, előkészülni. Ha pedig már korábban ott voltam, ugrásra készen, neki is vágtam az árusításnak.

Persze utolsó hét, reggel kilenc, Londonban pedig az egyetemi élet kissé kényelmes, így nem sok ember járt körbe, de természetesen lassan kezdett beindulni az üzlet. Közben megszereztem egyik csoporttársamat az ügynek, így ketten kínálgattuk az arra járókat.

Egy alkalommal egy tanárnak tűnő ember érdeklődve megállt mellettünk, kérdve, mit csinálunk. Természetesen ekkorra már (túl lehettünk az első egy-másfél órán) egészen közvetlenül, folyékonyan soroltam, hogy mi is a szervezet célja, tevékenységei, ... -- mikor egyszercsak félbeszakított: van-e engedélyünk.

- Természetesen - mondtam - itt és itt lebeszéltük, a Hungarian Society-től vagyunk.

- Sajnos, az amibe gyűjtötök, az nem akkreditált, gyűjtőeszköz - mondta. Valóban nem lehetett épp annak nevezni. Az illető végig sorolta, hogy milyen tulajdonságokkal bír egy akkreditált persely (mint közben kiderült, a biztonsági szolgálatnál dolgozott), majd azt javasolta, hogy kérjünk egyet az SU-ban, ugyanis ha nem abba gyűjtünk, akkor a rendőr, aki az egyetemen dolgozik, le fogja foglalni a pénzt amit összegyűjtünk.

Ennek a fele sem tréfa, gondoltam népmesei fordulattal, és átszaladtam az SU-ba. Ott az alelnök, akivel a foglalást folytattam, nem volt bent, a másik alelnök viszont igen. Amikor elmondtam, mire volna szükségem, jelezte, hogy a foglalással gondok adódtak, ugyanis egy, a gyűjtéshez szükséges nyomtatványt nem töltöttük ki. Kezembe nyomta, s én rögvest elkezdtem kitölteni. A helyzet azonban, hogy az Age of Hope nem rendelkezik nagy britanniai charity registration number-rel (a jótékony szervezetek jegyzékszáma), így nem lehet számára gyűjteni.

Annak ellenére, hogy gyűjtési szándékunkat (beleértve azt, hogy nem brit szervezetnek gyűjtünk) előre jeleztük, sajnos nem tudtunk kibontakozni. Elakadtunk a bürokrácia rozsdás fogaskerekei közt, elvesztünk, mint egy nem akkreditált perselybe dobott penny.

Nem volt mit tenni, eltakarítottuk a maradék muníciót, majd szomorúan beültünk egy közgáz előadásra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.